Könyvajánló: Budapesti kis boszorkány

Posted on by 0 comment
Print Friendly, PDF & Email

Bpboszi

Minden hónapban egyszer elmegyünk a kerületi Szabó Ervin Könyvtárba és rengeteg mesekönyvvel térünk haza. Fontosnak tartom, hogy olvassanak a gyerekeim és ne csak a tévét, számítógépet nézzék. Amennyire nyögvenyelősen haladnak a kötelező olvasmányokkal, a maguk által választott könyveket mindig hamar kiolvassák. Egyik ilyen könyvtári látogatásunkon került e kezembe Bosnyák Viktória – Spote Stany: Budapesti kis boszorkány című könyv, ami már belelapozva levett a lábamról. Gyönyörűen van illusztrálva és a képe alapján már sejtettem, hogy ez nagyon nekünk való könyv lesz. Nem tévedtem. Mind a három gyermekem élvezettel hallgatta a mesét belőle. Bpboszi2

Hogy miről szól a könyv?

Arról, hogy ki lesz a legfiatalabb budapesti boszorkány…..
Ez a kérdés izgatja a mesés történet két hősét, Analitika és Anarchia boszorkányokat. Sürgősen találniuk kell ugyanis egy harmadik társat, különben elveszítik varázserejüket. Végigjárják Budapest utcáit, bekukkantanak az ablakokon, huncut leánygyermekek után szimatolnak, majd úgy vélik, meg is találták, akit keresnek: Lizit, jobban mondva (ahogyan ők értik) Alizit, a boszorkányos, talpraesett kislányt, akit aztán végigkísérnek keresztül-kasul a városon.

Bpboszi3
Lizi pedig nem marad sokáig egy helyen, a boszorkányok nem győznek loholni utána, amúgy láthatatlanul: mert a kislány édesapjával együtt bebarangolja a várost, megcsodálja a legérdekesebb köztéri szobrokat, a Lánchidat, a Várat, a Halászbástyát, beülnek a Ruszwurm cukrászdába, régi budapesti albumokat lapozgatnak, rajzolnak és festenek… Közben Lizi rengeteget kérdez, vitatkozik, kíváncsiskodik, és mesél, és beszél, és rányitja apja szemét is olyan dolgokra, amelyeket a felnőttek maguktól sose vennének észre, hiába koptatják évtizedek óta a nagyváros flaszterét. Azaz a könyv egy érdekes kalandozás Magyarország fővárosában.

Bpboszi4

A boszorkányok végül kislány nélkül maradnak ugyan, de megkerül elveszettnek hitt harmadik társuk, Amnézia, aki épp csak elfelejtett visszaváltozni kutyából boszorkánnyá, így az ő történetük is szerencsésen végződik, mehetnek a Gellért-hegyi boszorkányszombatra.

A mesekönyve itt tudsz beleolvasni.

A mesekönyvet megveheted a nagyobb könyvesboltokban vagy megrendelheted online pl. a Scolar Kiadótól.

Vagy keresd a Szabó Ervin Könyvtárakban 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.