KockaPark Családi Élményközpont

Posted on by 0 comment
Print Friendly, PDF & Email

Több százezer, a leghíresebb dán játékgyártó cég, a LEGO® által készített építőelemből került felépítésre ez a csodapark a Campona első emeletén. A hatalmas terepasztalon a nyüzsgő városi forgatag mellett, működő, főleg magyar vonatkozású vasúti szerelvényekkel találkozhatnak az ide látogatók. De megtekinthetnek itt híres épületeket is, mint például a Nyugati pályaudvar, a Központi Vásárcsarnok vagy a Taj Mahal kicsinyített mását is. Az utóbbit két színben, fehérben illetve feketében is láthatják az érdeklődők.

Betekintést nyerhetünk a magyar illetve a világtörténelem jelentősebb pillanataiba, megcsodálhatunk hetet abból a háromdimenziós makettsorozatból, mely hazánk olyan várait mutatja be, melyek kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek. Ha már történelem, akkor a falakon elhelyezett tablókon a LEGO® gyár történetét is megismerhetjük. A ’70, 80-as években születettek találkozhatnak olyan LEGO® készletekkel, melyek az ő gyermekkorukban láttak napvilágot.

A kiállított asztalokon, vitrinekben lévő modelleken kívül a szervezők hangsúlyt fektetnek a közös családi építésre. Így a KockaPark területén több játszó pontot alakítottak ki, ahol a szabad építéstől kezdve a különböző küldetésekig mindenre vállalkozhatnak gyerekek és felnőttek egyaránt.

Cím: Kockapark – Campona 1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43.
Nyitva tartás:
Hétfő – Péntek 10.00 – 20.00
Szombat 10.00 – 20.00
Vasárnap 10.00 – 19.00
Belépő: Napi jegy gyerek 1490 Ft/fő, felnőtt 1990 Ft/fő, családi 5990 Ft ( 2felnőtt+2gyerek)

Weboldal: http://www.kockapark.com/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.