Category Archives: 2018.05.18-i gyerekprogramok

Megnyílt a Holnemvolt Vár, az Állatkert új játszóparkja

Posted on by 0 comment


2018. május 18. péntektől látogathatja a nagyközönség az Állatkert új játszóparkját, a Holnemvolt Várat. A másfél hektáros komplexumot kifejezetten a kisgyermekekkel érkező családok igényei szerint hozták létre. A Holnemvolt Várnak külön kapuja van az Állatkerti körúton, a műemlék körhinta mellett, de az Állatkert klasszikus területe felől is át lehet menni az új játszóparkba.

A mintegy másfél hektáros Holnemvolt Vár részben az egykori Vidámparktól örökölt terület egy darabján, részben azon a területen jött létre, amely mindig is az Állatkerthez tartozott, de mivel a gazdasági udvarnak adott helyet, a közönség ezt a területet korábban nem használhatta. Az Állatkert ebben az övezetben kifejezetten a kisgyermekes, 3 és 10 év közötti életkorú gyermekekkel érkező családok igényeihez igazodó állatkerti játszóparkot kívánt létrehozni.

Mesés állatok

A Holnemvolt Vár területén bemutatott állatok nagy része háziállat, vagy ház körüli állat, illetve olyan állat, amely a mesékből is ismerős lehet. A Szőrmókosban az alpakákkal, a Karavánszerájnál a kétpúpú tevékkel, a Várkertben kialakított Majorságban különféle háziállatokkal, köztük magyar tarka marhákkal, gyimesi racka juhokkal, mangalica sertésekkel ismerkedhet a nagyközönség. A szomszédos Patakatlanban többek között barátságos dámszarvasok laknak, de itt kapott helyet az új állatsimogató is. A tengerimalacok számára pedig valóságos kis város épült, amelynek remekbe szabott házikóit Mónus Béla készítette.

A Holnemvolt Vár részeként megnyílik a Nyíhangár fedett lovardája a hozzá kapcsolódó istállóval és szabadtéri karámokkal.

Állatos mesék

A Holnemvolt Vár közepén található a Hetedhét Palota: egy olyan négyszintes, 2700 négyzetméteres oktató- és játszóház, melynek játékai és élményei ismerős állatmesék (Vuk, Mekk Elek, a Nagy Hohoho horgász, Pom Pom meséi, Süsü, a sárkány, Doktor Bubó) köré szerveződnek, sőt, Csukás István kifejezetten a Hetedhét Palotához egy teljesen új mesét is írt Brekk berek címmel. A játékok mellett a Hetedhét Palotában az adott mesékhez kapcsolódó állatok is láthatók, az egyes fajokat bemutató ismertető táblák szövegét is Csukás István szedte rímbe. A Hetedhét Palotához kapcsolódik a Frakk terem, amely az ismert mesén keresztül ismerteti meg a gyermekeket a felelős állattartással.

A Hetedhét Palotával szemközt, a Várkerben található a Szép Miklós játszótér. A Kő Boldizsár által alkotott játékok egy klasszikus tündérmese, Szép Miklós és Tündér Ilona történetének epizódjait elevenítik meg.

Élmények sokasága

A Holnemvolt Vár térségében látható sokféle állat, és a sok-sok játék mellett további élmények sokasága várja a családokat. A Macskaköves udvarban működő kézműves műhelyekben a gyerekek kipróbálhatják ügyességüket. A forgó hordó az egyensúlyérzék mókás próbája, de lehet kisvonatra ülni, vagy felülni a Vursli zóna játékaira is.

Az Állatkert különleges figyelmet fordított a régi vurstli világának és hagyományainak felelevenítésére. Ismét lehet használni a „mechánikus céllövöldét”, amelynek hátfali elemei, mozgó figurái részben még Pöltl Károly száz évvel ezelőtti céllövöldéjéből maradtak ránk. Ezeket a figurákat az egykori Vidámpark működésének utolsó éveiben, évtizedeiben már egyáltalán nem használták, az Állatkert munkatársai a terület átvételekor egy raktárban találtak rájuk. Azóta a figurákat felújították, és most már újra használhatók.

A régi időket idézi a kisvonat is. Az egykori Angolparkban ugyanis egy kisvonat is működött.

Növénykert is!

A Holnemvolt Vár területén a korábbi funkciókhoz (gazdasági udvar, Vidámpark) csekély mértékű parkosítása kapcsolódott. Az újonnan átadott állatkerti játszóparkban azonban az egykori kopár betonmezők helyén kellemes park és árnyat adó fák sokasága található. A volt vidámparki terület belsejéből csaknem két tucat koros fa került ide átültetésre, köztük a Döbröginek becézett platán, amely alighanem a legnagyobb fa, amit Magyarországon valaha is átültettek.

Nyitva tartás, jegyárak

A Holnemvolt Vár nyitva tartása egy kissé eltér az Állatkert hagyományos részétől, ugyanis fél órával később, 9:30-kor nyit, viszont tovább is van nyitva, hétköznaponként 19, péntektől vasárnapig pedig 20 óráig látogatható az augusztus végéig tartó főszezonban. A Macskaköves udvar kézműves programjai 10-től 18 óráig várják az érdeklődőket. Az Állatkerti belépőjegyek, illetve bérletek a Holnemvolt Vár területére is érvényesek, de lehet csak a Holnemvolt Vár területére érvényes jegyet is váltani, ami 1000 forintba kerül.

Múzeumi Világnap a Budapesti Történeti Múzeumban

Posted on by 0 comment

2018. május 18-án a Budapesti Történeti Múzeum minden intézményébe ingyenes a belépés a Múzeumi Világnap alkalmából.

Vármúzeum

Aquincumi Múzeum

Kiscelli Múzeum

Budapest Galéria

Weboldal: http://www.btm.hu/

Zenei játszótér nyílik Budapesten

Posted on by 0 comment

2018. május 15-19. között a Hangszert a kézbe interaktív hangszerkiállítás, több mint 150 hangszerrel és rendhagyó énekórával várja a gyerekeket az Akvárium Klubban. A Magyar Zene Háza által is támogatott, ingyenesen látogatható könnyűzenei programra délelőttönként szervezett csoportok, délutánonként bárki szabadon ellátogathat, és belekóstolhat a hangszeres zenélés örömébe.

Iskolák és óvodás csoportok jelentkezhetnek a Hangszert a kézbe délelőtti foglalkozásaira, ahol rendhagyó énekórákon ismerkedhetnek meg a gyerekek a dalszerzéssel, a szövegírással, a klasszikus, a népi és a könnyűzenei hangszerekkel, illetve hangszertörténettel. Minikoncerteken, interaktív foglalkozásokon és a hangszerkiállításon pedig a zene és a zenélés élményébe is belekóstolhatnak a résztvevők.
Délutánonként, 14.00-18.00 óra között korosztálytól függetlenül, bárki ellátogathat a hangszerkiállításra, ahol a kiállított népi és klasszikus hangszerek, különféle gitárok, billentyűs és ütőhangszerek, elektronikus zenei- és stúdiótechnika mind-mind megfogható, kipróbálható és felfedezhető.
Magyarországon egyre kevesebb gyerek ragad hangszert és ismeri meg a zenélés élményét. A Hangszert a kézbe országjáró program a jövő zenei fogyasztóinak nevelése céljából ösztönözi a gyerekeket a hangszeres zenélésre. A zenélés a hangszer kiválasztásánál kezdődik, az interaktív foglalkozás és hangszerkiállítás egyedülálló lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek kipróbálhassák a különféle eszközöket, és szabadon kiválaszthassák a számukra legkedvesebb hangszert.
A Hangszert a kézbe – Budapest a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program finanszírozása mellett a Hangszeresek Országos Szövetsége valósítja meg a Magyar Zene Házával közösen. Az újonnan létesülő zenei intézmény fontosnak tartja a zene és a zenélés megismerését ösztönző programok támogatását.

További információ, és regisztráció iskolás csoportok számára: zenehaza@zenehaza.com

Cím: Akvárium Klub 1051 Budapest, Erzsébet tér 12.

LEGO STAR WARS HETEK AZ ALLEE-BAN

Posted on by 0 comment


A Solo: Egy Star Wars-történet című film 2018. május 24-én debütál a magyar mozikban, és a LEGO Csoport tudja, hogy ez nemcsak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is meghatározó élmény! Az ALLEE május 11-27. között LEGO STAR WARS hetekkel várja a rajongókat.

LEGO Millenium Falcon építés!

A LEGO három hétvégén keresztül várja azon lelkes jelentkezőket, akik szívesen segítenek megalkotni az 5 méter magas Millenium Falcon mozaikképét, amelyhez 68.000 LEGO építőkockát használnak fel. A résztvevők oklevelet kapnak ajándékba, hiszen tudjuk, hogy fontos, hogy az ERŐ mellett az élmény is velük legyen!

A kis padavanokat és szüleiket is izgalmas programok várják. A jelentkezők gyorsasági LEGO építőversenyen mérhetik össze tudásukat, és megcsodálhatják a háromdimenziós LEGO Star Wars maketteket, valamint életnagyságú Star Wars szobrokkal is fotózkodhatnak!
A LEGO számára kiemelten fontos, hogy hozzájáruljanak a gyermekek kreativitásának fejlesztéséhez. Az ALLEE-ban szervezett építés során a gyermekeknek nemcsak felejthetetlen játékélményben lehet részük, de a problémamegoldó készségüket és a csapatmunkát is fejleszthetik. A LEGO STAR WARS építőnapok programjai során kicsik és nagyok egyaránt találnak szórakoztató, és kreatív elfoglaltságokat!

RÉSZLETES PROGRAM:

LEGO STAR WARS MILLENIUM FALCON MOZAIK ÉPÍTÉS A HÉTVÉGÉN 10:00 – 19:00 KÖZÖTT
– 2018. 05. 12. (szombat) – 05. 13. (vasárnap)
– 2018. 05. 19. (szombat) – 05. 20. (vasárnap)
– 2018. 05. 26. (szombat) – 05. 27. (vasárnap)

LEGO STAR WARS MILLENIUM FALCON MOZAIK ÉPÍTÉSE PÉNTEKENKÉNT 14:00 – 19:00 KÖZÖTT:
-2018. 05. 11.
– 2018. 05. 18.
– 2018. 05. 25.

Cím: Alle Bevásárlóközpont 1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 8-10.,

Bogyó és Babóca kiállítás

Posted on by 0 comment

A kiállítás 2018. május 05 – 2018. május 30. között látható a Klebelsberg Kultúrkúriában.

A kiállítás díjtalanul megtekinthető hétköznap 8-19 óráig, hétvégén 10-18 óráig. Pünkösdkor zárva.

Cím: 1028 Budapest, Templom u. 2-10.