Category Archives: Hírek

Szombattól látogatható az Állatkertben a kiselefánt

Posted on by 0 comment

Szombattól már a nagyközönség is láthatja a Fővárosi Állat- és Növénykertben szerdán hajnalban született kiselefántot. Az elefántborjút nem egész nap, hanem délelőtt 10-től délután 2-ig lehet megtekinteni. A kicsi egészséges, rendesen táplálkozik, és már az is kiderült róla, hogy kisfiú.

Mivel a jövevénnyel, az anyaállattal, illetve a kicsi velük együtt lévő nővérével is minden rendben van, ezért az Állatkert úgy határozott, hogy már szombaton – azaz november 11-én – megnyitják az elefántborjúnak is otthont adó csarnokot a nagyközönség előtt.

A kiselefántot az első napokban még csak a nyitvatartási idő egy részében, délelőtt 10-től délután 2-ig lehet megtekinteni. Az elefántcsarnok bejáratánál szolgálatot teljesítő állatkerti munkatársak kisebb csoportokban engedik majd be a közönséget az épület nézőterére. Innen a kiselefántot, az anyaállatot, illetve a kicsi csaknem ötéves nővérét is látni lehet. Természetesen mindenkinek felhívják a figyelmét arra, hogy a „szülőszobában” való látogatáskor a hangoskodást és a fotózásnál a villanófény használatát az állatok nyugalma érdekében kerülni kell.

A Fővárosi Állat- és Növénykert pénteken azt is bejelentette, hogy az elefántborjú kisfiúnak bizonyult, és hogy a jövő hét elejéről lehet majd szavazni a nevére az Állatkert honlapján.

Megújult a Csodák Palotája Óbudán!

Posted on by 0 comment

Most szombaton nyit újra a Csopa a 2 helyszín összeköltözése után Óbudán a Bécsi út 38-44 alatt!

A Csodák Palotája 21 éves történetének jelentős állomásához érkezik 2017 szeptember 30-án, hisz megújult játékokkal és tematikus egységekkel a III. kerületi Bécsi útra költözik, ahol 5000 m2-en, kétszinten, több, mint 250 olyan eszköz, játék várja a látogatókat, melyek a természettudományok csodálatos jelenségeit mutatják be közérthető, szórakoztató formában.

Az Öveges termi látványos science show-k, a tematikus szabadulószobák, a különleges élményvetítések (5D, 9D és Körmozi), a Tudósok Csarnoka, az Űrbázis és többi izgalmas egység mind megér egy – legalább – félnapos kalandozást a tudományok világában.

A sajtó számára szeptember 29-én, pénteken tartottak egy sajtótájékoztatót, ahol mi is ott jártunk. A képek magukért beszélnek, hogy itt tényleg mindenki talál magának elfoglaltságot, kipróbálnivalót. Remek családi program, jó szívvel ajánljuk, hogy próbáljátok ki Ti is!

A We Love Budapest oldal készített a megnyitóról egy videót, amiben mi is benne vagyunk 🙂

Állatkerti kedvezmények a nyári vakációra

Posted on by 0 comment

Júliusban és augusztusban kedvezményes nagyszülő + unoka páros jeggyel kedveskedik az Állatkert azoknak a nagyszülőknek, akik unokájukkal keresik fel a városligeti intézményt.

A nyári vakáció idején sok gyermeket a nagyszülők hoznak el az Állatkertbe, amíg a szülők dolgoznak. A Fővárosi Állat- és Növénykert erre való tekintettel június 30-tól augusztus 31-ig jelentős kedvezménnyel kedveskedik azoknak a nyugdíjasoknak, akik unokájukkal keresik fel a városligeti intézményt.

A nagyszülő + unoka páros belépőjegy egy fő nyugdíjas és egy fő 14 éven aluli gyermek részére váltható 3700 forintos áron. Ez egy eleve kedvezményes gyermekjegy (1900 Ft) és egy ugyancsak kedvezményes nyugdíjas jegy (2300 Ft) együttes árához képest további 12 %-os kedvezményt jelent. Az Állatkert természetesen nem vizsgálja a rokonsági kapcsolatot, a kedvezmény igénybevételéhez a nyugdíjas igazolványt vagy nyugdíjszelvényt kell bemutatni.

A jegyárakról, valamint az igénybe vehető egyéb kedvezményekről a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján olvashatók további információk:www.zoobudapest.com/rolunk/jegyarak

Ha már ott jártok, nézzétek meg a jegesmedvéket is:

Június 18-tól bezár a Planetárium!

Posted on by 0 comment

A Planetárium weboldalán közzétett hír szerint:

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Planetárium június 18-tól a tetőszigetelési munkák elvégzésének idejére bezár. Augusztus 1-től a TIT Uránia Csillagvizsgálóba áttelepített programjainkkal várjuk az érdeklődőket.

Aki tervezte, hogy mostanában a Planetáriumba megy a gyermekével, az már ne halogassa tovább! Ki tudja, mikor nyit ki újra ?!

Indul a szezon az Állatkertben

Posted on by 0 comment


Kedden délelőtt tartották a hivatalos szezonnyitót a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az eseményen az intézmény főigazgatója, prof. dr. Persányi Miklós részletesen ismertette a kerti idei programkínálatát, és bemutatkoztak az Állatkert nemrégiben érkezett új jegesmedvéi is.
Az új jegesmedvék

A Fővárosi Állat- és Növénykertben nagy múltja van a jegesmedvék tartásának. A most érkezett jegesmedvék egyazon alomból született testvérek, mindketten hímek és 2015. november 28-án jöttek a világra a Moszkvai Állatkertben. Onnan is érkeztek repülővel. Nem egészen másfél éves életkorukkal igen fiatal állatoknak számítanak: ugyan bocsnak már nem lehet őket nevezni, de még évekig növekedni fognak, az ivarérettséget nagyjából 5, a tenyészérett kort pedig 7-8 éves korukban fogják elérni.

Belij és Szerij a jegesmedvék összehangolt állatkerti tenyészprogramja (EEP) keretében kerültek Budapestre. A jegesmedvék bemutatkozásának részeként a Magyar Jégkorong Szövetség a Belij nevű állatot jelképesen örökbe is fogadta.

Indul a szezon

A Fővárosi Állat- és Növénykert az idei szezonban is számtalan látnivalót kínál a nagyközönségnek. Jelenleg 785 állatfaj 7601 egyedét és 110 tenyészetét, a Margitszigeti Kisállatkertben pedig 25 állatfaj 145 egyedét mutatják be.

Igen sok állatnál jelenleg is kölykök, illetve fiókák cseperednek. A zsiráfoknál például idén három borjú is napvilágot látott, az orangutánoknál valóságos „óvodában” gyönyörködhet a közönség (ezek a kölykök ugyan korábban születtek, de az emberszabásúaknál lassú az egyedfejlődés), és egyre önállóbb Bejgli, a sörényes hangyász kölyök is. A közelmúltban volt szaporulat az indiai antilopoknál, és szépen gyarapodnak a Nagy-tó partján álló fákon fészkelő kormoránok fiókái is. Az év során további állatoknál is várhatók kölykök, majmoknál, makiknál, patásoknál és több madárfajnál is lehet számítani újabb kisállatokra. A legnagyobb szenzáció azonban várhatóan az elefántborjú lesz: Angele, az anyaelefánt várhatóan késő ősszel, vagy a tél elején hozza világra második utódját.

Több meglévő állatfajnál vérfrissítésekre, új tenyészállatok érkezésére kerül sor. A sisakos kazuároknál a közelmúltban érkezett egy fiatal tojó, a vízidisznóknál három új tenyészállatot szereztek be, a kuszkuszokhoz csütörtökön érkezett Bristolból egy új nőstény, s nemsokára egy nőstény komodói varánusz is érkezik majd. Lesznek olyan új fajok is, amelyeket eddig még sosem mutattak be Budapesten. A gila nevű ritka mérges gyíkok hamarosan láthatóak lesznek a Mérgesházban, s várhatóan még az idén mexikói viperagyíkok is érkeznek.

Az állatok mellett érdemes megemlíteni a növényeket is, hiszen a botanikai gyűjtemény mintegy négyezer növényfajból, fajtából és változatból áll. Közülük számos jelenleg is virágzik (téltemető, kikeleti hóvirág, tőzike, odvas keltike, ligeti csillagvirág, salátaboglárka, hússzínű hanga, a sáfrányok több faja stb.).

A szezon programjai közül érdemes kiemelni az úgynevezett „légyott programokat”. Ez a programegyüttes látványetetésekből, fókatréningből, elefánttréningből és egyéb, előre meghirdetett időpontban történő eseményekből áll. Délelőtt 10-től délután 4-ig minden egész és félórában vannak ilyen programok, a kezdési időpontok a kihelyezett táblákon, a bejáratnál elvehető térképen, illetve az intézmény honlapján is szerepelnek, így minden látogató maga tervezheti meg, hogy melyik eseményen szeretne részt venni.

További változatos programkínálattal készül az Állatkert a Föld napjához kapcsolódó Föld Fesztiválra (április), az Állatkertek Éjszakájára (augusztus 25.) és az Állatszeretet Fesztiválra (október) is. Idén is folytatódik a Zenés állatkerti esték koncertsorozat hagyománya, a koncertekre ebben az esztendőben is júniusban, illetve augusztusban kerül sor.

Megtartják a társadalmi felelősségvállalás körébe tartozó hagyományos rendezvényeket is. Ezek közül a március 27-i Gyermekvédelmi Nap van a legközelebb, júniusban a hagyományos Áloméj az Állatkertben programon krónikusan beteg gyermekek számára szerveznek programot, szeptemberben pedig a Sérült Gyermekek Napjára kerül majd sor.

A 2017-es év újdonságai közé tartozik még a megújuló energiákat bemutató Energia játszótér, illetve a hozzá kapcsolódó „Energia Rally” állomások. Ez a fejlesztés a Német Szövetségi Környezetvédelmi Alapítvány (DBU) társfinanszírozásával, illetve a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete együttműködésével valósult meg. Áprilistól a hétvégi napokon már üzemelni fog a régi vurstliból megmaradt klasszikus „falovas” körhinta is: ez az Állatkerti körútról közvetlenül közelíthető meg. A körhinta forgópódiumának figuráit, így a falovacskákat, a hintókat és a gondolákat az Állatkert a tél folyamán teljesen felújította, sőt, a játék új hajtásrendszert is kapott.

Az egykori Vidámpark területén zajló fejlesztések közül várhatóan az idei év második felében készül el a Mesepark-Mesevár munkacímet viselő bemutatóhely, amely a kisgyermekes családok igényeihez igazított, a mesékből ismerős állatokat felvonultató, játszóházzal kiegészített létesítmény-együttes lesz.

Category: Hírek

„Népszámlálás” az Állatkertben

Posted on by 0 comment

allatkert„Népszámlálás” volt a Fővárosi Állat- és Növénykertben! Pontosabban szólva elkészült az az összesítés, amelyből kiderül, hogy a 2015-ös és a 2016-os esztendő fordulóján hány állatfaj hány egyedéről gondoskodnak az Állatkert munkatársai.

Zsiráfbébi4Sandra, a kicsinyével – Fotó: Budapest portál

Az emlősállatokat 126 faj 1031 egyede, a madarakat 138 faj 1326 egyede, a hüllőket 106 állatfaj 668 egyede, a kétéltűeket 25 állatfaj 331 egyede, a különféle halakat pedig 218 faj 4269 egyede képviseli a városligeti intézményben. Foglalkoznak emellett gerinctelen állatokkal is, melyeknek 243 fajuk található meg az Állatkertben. Közülük 102 faj 648 egyede esetében alkalmaznak egyedi nyilvántartást, további 141 gerinctelen fajnál azonban, mivel ezek főként nagy tömegben szaporodó rovarok, nincs gyakorlati értelme egyedekben gondolkodni, így ezeket tenyészetként tartják nyilván.

MargitszigetiallatA városligeti helyszínen kívül a Fővárosi Állat- és Növénykert üzemelteti a Margitszigeten működő kis állatkertet is. Ezen a helyen 25 faj 150 egyede kerül bemutatásra, ám közülük 19 faj a városligeti bemutatóhelyen is megtalálható. Így az Állatkert élő gyűjteménye mindösszesen 862 állatfaj 8423 egyedéből és 141 tenyészetből áll. Ez a fajszám európai, illetve nemzetközi összehasonlításban is kimagaslónak mondható.

Margitszigeti KisállatkertAz állatgyűjtemény jellegzetessége, hogy amíg sok más állatkertben szinte csak az emlősökre, madarakra, és esetleg még a hüllőkre koncentrálnak, addig a Fővárosi Állat- és Növénykertben egyéb állatcsoportok bemutatásának is nagy jelentőséget tulajdonítanak. Ez a jellegzetesség az intézmény egykori igazgatója, Lendl Adolf 1909-ben megfogalmazott gyűjteményi elképzeléseire vezethető vissza, amelynek lényege, hogy a kertnek az élővilág sokféleségének minél szélesebb keresztmetszetét kell bemutatnia. Figyelembe véve, hogy a biológiai sokféleség koncepciója, illetve maga a kifejezés is csak az 1970-es években terjedt el a szakemberek körében, Lendl Adolf korát messze megelőzve fogalmazta meg célként ennek a sokféleségnek a megjelenítését.

jonasJónás, a víziló – Fotó: National Geographic

A bemutatott 862 állatfaj közül némelyiket már az Állatkert 1866-os megnyitásakor láthatta a közönség: ilyen például a szerecsenmaki és az emu is. Igaz, e fajok tartása a kert történetének más korszakaiban átmenetileg szünetelt. A legrégebb óta folyamatosan bemutatásra kerülő állatfaj a nílusi víziló. Jónás, a kert első vízilova 1893-ban érkezett, s azóta mindig volt legalább egy víziló Budapesten. A vízilótartás 123 éves hagyománya világszerte is egyedülálló, hiszen nincs még egy olyan állatkert, ahol ilyen régóta tartanák megszakítás nélkül ezt az állatfajt. Csaknem ennyi ideje, több mint száz éve foglalkoznak megszakítás nélkül ázsiai elefántok tartásával is.

Category: Hírek | Tags:

1 éves a Gyerekprogramok Budapesten oldal!

Posted on by 1 comment

1eves

Bizony, tavaly ilyenkor gondoltam úgy, hogy márpedig engem ez a téma annyira érdekel, hogy erről egész nap tudnék beszélni vagy írni, ezért komolyabban el kezdek ezzel foglalkozni. Előtte évekig a blogspoton írtam a programokat amikor éppen volt egy kis időm, de éreztem, hogy ennél jobban is tudom csinálni, hát megvettem a domain nevet és nekiálltam írni.:)

1 év alatt rengeteg olvasó járt az oldalon, aminek nagyon örülök.  A statisztika szerint 1 év alatt 256,175 egyéni látogató járt az oldalon és 1,287,403 oldalletöltés történt. Havonta átlagosan 20 ezer egyéni olvasója van az oldalnak! Ez elképesztően nagy szám! Örülök, hogy ennyien olvastok 🙂 Ugyanakkor hatalmas felelősség is, hogy friss, érdekes és hasznos tartalommal várjon titeket az oldal mindig.

A legtöbb olvasó az ünnepnapokon van:) így a legolvasottabb cikkeim az augusztus 20-i és az október 23-i programokról szólóak. De nagyon szerettétek a statisztika szerint a nyári szüneti napi programajánlókat is. Az őszi szüneti programajánló magazinnak is nagy sikere volt több mint 3400-an olvastátok, lapozgattátok át, köszönhetően a 120 megosztásnak a facebookon. Köszi szépen!

A Facebookon is rohamosan nő az olvasótábor, ami nagyon megtisztelő és lelkesítő. 1 évvel ezelőtt éppen 1000 követője volt az FB oldalnak. Mára ez a szám 7400 főnél tart!

A hírlevél ötlete valamikor menet közben jött és fél év alatt 1700 fő iratkozott fel rá, amiben a hétvégi programajánlót küldöm ki az érdeklődőknek emailben.

Az 1 év alatt rengeteget fejlesztettem az oldalt, javítgattam a hírlevélküldést, építettem a kapcsolatokat a programhelyekkel, vállalkozóvá váltunk a férjemmel, ami újabb és újabb feladatok elé állított minket.  Ő a technikai dolgokat tartja kordában és én pedig a tartalomért felelek. Nagyon sok munkával járt az oldal építgetése – szépítgetése, és biztos vagyok benne, hogy még sok minden áll előttünk. Rengeteg tervünk van a jövőre nézve, hogy mivel és hogyan fejlesszük tovább az oldalt. Remélem maradtok velünk és követitek a fejlődésünket!

NYEREMÉNYJÁTÉK!!!!!!!

Ha szeretnéd segíteni a munkánkat, akkor töltsd ki a kérdőívet itt: http://gyerekprogramok.info/kerdoiv-segitsd-a-munkankat-a-valaszaiddal/
Azok között akik megadják az email címüket 3 szerencsés olvasó 1-1 mesekönyvet nyerhet. (A megadott email címeket nem használjuk fel más célra, csak a sorsolásra.)
Kérdőív kitöltés határideje: november 14.szombat 22.00
Sorsolás: november 15. vasárnap 10 óra
A nyerteseket itt a weboldalon tesszük közzé és emailben kapnak értesítést.

Üdvözlettel: Szilvi  és Zsolti

Category: Hírek

Vasárnap utoljára lesz nyitva a Holnemvolt Park

Posted on by 0 comment

Holnemvolt2

November 1-ig tart a szezon a Holnemvolt Parkban. A játéküzemek szokásos szezonvégi leállása után azonban nem egyszerűen téli szünet kezdődik, hanem megindulnak a területre tervezett két új bemutatóhely, a Mesepark és a Pannon Park kivitelezésének munkálatai, Ezek várhatóan 2016 végéig, illetve 2019-ig tartanak. A munkálatok természetesen csak az új területet érintik, az Állatkert klasszikus, régi területe a továbbiakban is zavartalanul látogatható lesz az év minden napján.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Holnemvolt Park november 1-én záruló idei szezonja után nem egyszerűen a féléves téli szünet kezdődik, mint ahogyan az egykori Vidámparkban is évtizedeken át szokásos volt, hanem már megindulnak a Mesepark és a Pannon Park kivitelezési munkálatai. Ezek azonban nem zárulnak le tavaszig. A leendő Mesepark területe várhatóan már 2016 második felében, a jövőbeli Pannon Park területe pedig előreláthatóan 2018-ban vagy 2019-ben nyílik meg újra a nagyközönség előtt. A műemlék játékok tehát – amelyeket az Állatkert továbbra is fenntart és megőriz – jövő tavasszal biztosan nem fogadnak látogatókat, de a műemlék körhintára egy év múlva újra fel lehet majd ülni. A hullámvasutazásra legalább két további évet kell várni, ahogy a többi régi játékra, így a mesecsónakra is. Utóbbiakat legkésőbb 2019-ben lehet újra használni majd.

Fontos tudnivaló ugyanakkor, hogy az új építkezések az Állatkert klasszikus, régi területét egyáltalán nem érintik, tehát az a továbbiakban is zavartalanul látogatható lesz az év minden napján, és számos program, újdonság és szaporulat várható jövőre is.

Az idei télen felgyorsuló munkálatok nyomán középtávon két fontos új bemutatóhellyel gazdagodik majd Budapest, a Meseparkkal és a Pannon Parkkal. A kisgyermekes családoknak szóló, másfél hektáros Mesepark tematikája a magyar mesék állatvilága köré szerveződik majd, a bemutatási koncepció kidolgozásában a tervezők Csukás Istvánnal dolgoznak együtt. Ebben a „gyermek-állatkertben” az állatsimogatók játékterekkel és állatmesés játszóházzal, a magyar majorban szelíd és kezes állatok bemutatóival, a sérült állatok gyógyítását bemutató madárkórházzal, valamint póni lovardával ötvöződnek majd. A Mesepark a tervek szerint 2016 második felében nyílhat meg.

A jóval nagyobb szabású Pannon Parkban a Kárpát-medence ősi élővilága adja a bemutatás kerettörténetét, ami egészen más volt, mint manapság. Elefántfélék, orrszarvúak, emberszabásúak, krokodilok, cápák és sok más olyan állat élt ezen a vidéken, amelyek ma élő megfelelőit leginkább távoli tájakon, trópusi, szubtrópusi területeken lelhetjük fel. A Pannon Park központi létesítménye egy egész évben kellemes élményeket adó fedett park, úgynevezett biodóm lesz. Ebben a 17,5 méteres átlagos magasságú üvegházban kb. 17 ezer négyzetméteren számos egyéb látnivaló, például egy nagy édesvízi és tengeri akvárium is helyet kap. A parkban gazdag növényesítéssel megduplázzuk a zöldterület korábbi arányát. A Pannon Park megnyitása a jelenlegi ütemterv szerint 2018-19-ben, két lépésben várható.

A középtávú fejlesztési program keretében megvalósuló két új bemutatóhely sok-sok látnivalóval, programmal és aktivitási lehetőséggel fogja tovább gazdagítani a főváros közönsége, illetve az ide látogató turisták által igénybe vehető szabadidős kínálatot. Ráadásul a szóban forgó látnivalók túlnyomó többsége az év minden napján, tehát az általában kedvezőtlen időjárású hónapokban is zavartalanul tud látogatókat fogadni.

Az új területen megvalósuló fejlesztések természetesen nem érintik azokat a műemléki oltalom alatt álló játékokat, amelyek az egykori Angolpark, illetve a vurstli örökségeként maradtak a Vidámparkra, majd annak bezárása után az Állatkertre. Intézményünk már az átvétel előtt világossá tette, hogy ezeket a játékokat nemcsak fenntartja, hanem tovább is üzemelteti, s még jobb gazdájuk igyekszik lenni, mint amilyen az 1950 és 2013 között működött Vidámpark volt. Mint ismeretes, ezek játéküzemek az Állatkert által fenntartott Holnemvolt Parkban is működtek a 2014-es és a 2015-ös szezonban. Mi több, az Állatkert helyreállította az ugyancsak védett műemléki céllövöldét (amelynek rozsdás darabjait egy sufniban lelték fel a terület átvételekor), valamint Székely Kata szobrászművésszel újra elkészíttették a Mesecsónak két évtizede tönkrement szunyókáló óriását. A műemlék körhinta felújítását és újbóli megnyitását már 2016-ra, a Mesepark megnyitásával egy időben tervezik.

Cikk forrása: http://www.zoobudapest.com/

Category: Hírek

Október 23-án ingyenes a belépés a múzeumokba!

Posted on by 0 comment

MezogazdasagiMuzeum1

Sok szülő nem tudja, hogy az állami ünnepnapokon a múzeumok ingyenesen látogathatóak mindenki számára! Így van ez október 23-án is.

A legtöbb múzeumban csak az állandó kiállítások látogathatóak ingyenes, az időszakos kiállítások nem. Ez múzeumonként eltérő, érdemes belépésnél rákérdezni, ha nincs kiírva.

Szinte minden állami múzeumban ingyenes a belépés, de nem mindegyik való még a gyerekeknek, ezért itt most csak azokat soroljuk fel, ahol a gyerekek is jól fogják magukat érezni:

Magyar Nemzeti Múzeum ( kivéve, ha az ünnepnap hétfőre, azaz a múzeum zárvatartási napjára esik)

Budapesti Történeti Múzeum

Nagytétényi Kastély Múzeum ( október 23. hétfő, Nemzeti ünnep zárva)

Aquincumi Múzeum

Magyar Természettudományi Múzeum

Öntödei Múzeum

Magyar Nemzeti Galéria

Néprajzi Múzeum

Iparművészeti Múzeum

Mezőgazdasági Múzeum

Hadtörténeti Múzeum

Óbudai Múzeum

Petőfi Irodalmi Múzeum

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Szentendrei Skanzen

Frissítés:

A pirossal jelölt múzeumok biztosan nyitva lesznek 2017. október 23-án, hétfőn.

Menjetek, használjátok ki a lehetőséget és nézzetek meg egy kiállítást!

Megnyílt az Országház Kőtára

Posted on by 0 comment

Kövér LászlóFotók forrás: http://latogatokozpont.parlament.hu/

A 40 millió téglából épített Országházra elhelyezett több mint félmillió burkolókő kétharmada cserélődött ki az épület átadása óta – emlékeztetett a hétfői megnyitón az Országgyűlés elnöke.

Kövér László elmondása szerint a Kőtár létrehozásának egyik oka az volt, hogy a rekonstrukció során az enyészettől megmentett műtárgyakat be lehessen mutatni a közönségnek, ily módon szerettek volna ugyanakkor tisztelegni az egykori mesterek előtt is, valamint funkciót találni a Kossuth tér alatti északi szellőzőalagútnak.

Remélhetőleg a most megnyílt Kőtár a Kossuth tér vonzerejét is növelni fogja – jegyezte meg a házelnök.

Megnyílt az Országház Kõtára

Buzinkay Géza történész kiemelte, hogy a Kőtárban kiállított, sérült vagy elkopott homlokzati elemek csupán ízelítőt adhatnak az eredeti kőanyag gazdagságából.

A pillérek lábazata almási kemény mészkőből, törzsük besztercebányai homokkőből készült, a belső pillérnyalábok sárgásvörös siklósi márványból valók, a lizénák Pola melletti sárga márványból vannak faragva, a köztük lévő felületek francia márvánnyal vannak burkolva – mondta el a történész, hozzáfűzve: a különböző kövek természetesen nem egyformán bírták az időt, a háborúkat, a forradalmakat.

Buzinkay Géza felhívta a figyelmet a Kőtárban végigfutó, a Kossuth tér történetét bemutató fotókiállításra, amelynek egyik korabeli képén jól látszik, amint a teret szinte teljesen betöltik a felhelyezésre váró burkolókövek; ezek közül szerencsés módon mindegyik tervrajza fennmaradt.

Wachsler Tamás, a Kossuth tér felújítását célzó Steindl Imre Program vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a Kőtárba több mint nyolcvan homlokzati kő-, fém- és kerámiaelemet válogattak. Ezeket az épületdíszeket eddig csak távolról lehetett csodálni, most azonban testközelből is szemügyre veheti őket a közönség – jegyezte meg.

Elmondása szerint az Országház északi szellőzőalagútja a Kossuth-szobor 1927-es felállításával vesztette el eredeti szerepét, ekkor lezárták és részben feltöltötték földdel. A szellőzőalagutakat az elmúlt években, a Kossuth tér rekonstrukciója során ásták ki és látták el új funkcióval; a déli alagútban tavaly 1956-os emlékhely létesült. Wachsler Tamás elárulta, hogy a Parlament lefedett XV. udvarában a jövő héten nyílik meg Az Országház története című épülettörténeti kiállítás, amely az egykori építők mérnöki teljesítménye előtt kíván tisztelegni.

Forrás: MTI

A Holnemvolt Park 2015-ös újdonságai

Posted on by 0 comment

Ma délben újra megnyitotta kapuit a téli leállás után a Holnemvolt Park. A megnyitón leleplezték az újjászületett szunyókáló óriást a mesecsónaknál. A szunyókáló óriás figurája eredetileg 1960-as években készült, de szétfagyott és nem állították helyre, csak a kert egy sarkában hevert. Most Székely Kata szobrászművész, régi fényképek és pár megmaradt darabból újította fel. A résztvevők szavazata alapján az óriás a Tamás nevet kapta. A mesecsónak falát is kifestették mögötte, az óriás történetéhez kapcsolódó motívumokkal.

Oriás

A másik újdonság a mechanikus céllövölde, amelynek hátfala műemléki oltalom alatt áll. Védettsége ellenére az elmúlt évtizedekben ezt sem lehetett látni, a céllövölde hátfal elemei konzerválás nélkül hevertek egy raktárnak alig nevezhető helyen. A műemlék céllövölde hátfalat azóta felújították, s most ismét használható.

Cellovolde

Az idei éveben a Hullámvasút alatti kiállítótérben több időszaki tárlat is lesz a majd:

április 2-től 26-ig origami kiállítás

április 30-tól május 24-ig karikatúra kiállítás

június 4-től július 28-ig az Altamira Egyesület képzőművészeti kiállítása

július 6-tól október 31-ig az Árpád-házi királyok panoptikuma várja majd az érdeklődőket.

A Holnemvolt Parkban rengeteg állatot láthattok: háziállatokat, vaddisznókat, struccokat, barátpapagájokat, flamingókat, tevéket, szurikátákat. Az állatsimogatóban sok kicsi, nem rég született kecskegida is látható.

Holnemvolt

A Holnemvolt Park idén is változatlan árakon látogatható. A belépőjegy 500 Ft/ fő, melyért a következő programok várják a látogatókat:  30-féle állat, 3 játszótér, kiállítások.  A többi játékért viszont zsetonnal lehet fizetni, melynek ára 200 Ft/zseton.

WP_20150326_085

A  külön díjfizetés mellett vehető igénybe: 25 féle játéküzem; 6 féle vasút, 5 féle körhinta, pónilovaglás, 5 féle kalandjáték és játéküzem, különféle programok, műsoros előadás, arcfestés és békebeli vendéglátás várja a szórakozni vágyókat. A külön fizetős szolgáltatások díjait ezen az oldalon olvashatjátok el.

WP_20150326_102

Nyitva tartás 2015. március 27-től:

Körhinta Márciusban és októberben:
hétfőtől csütörtökig: 10:00-17:00 (belépés: 16:00-ig)
a játéküzemek hétköznap 10:00 és 16:30 között üzemelnek!
péntektől vasárnapig: 9:00-17:30 (belépés: 16:30-ig)
a játéküzemek hétvégén 9:00 és 17:00 között üzemelnek!

Áprilisban és szeptemberben:
hétfőtől csütörtökig: 10:00-17:30 (belépés: 16:30-ig)
a játéküzemek hétköznap 10:00 és 17:00 között üzemelnek!
péntektől vasárnapig: 9:00-18:00 (belépés: 17:00-ig)
a játéküzemek hétvégén 9:00 és 17:30 között üzemelnek!

2015. május 1-től augusztus 31-ig:
hétfőtől csütörtökig: 10:00-18:00 (belépés: 17:00-ig)
a játéküzemek hétköznap 10:00 és 17:30 között üzemelnek!
péntektől vasárnapig: 9:00-19:00 (belépés: 18:00-ig)
a játéküzemek hétvégén 9:00 és 18:30 között üzemelnek!

Az időszakosan működő programok:

Dámszarvasok, Pónilovaglás: (2 zseton/fő)
Tanítási időben: hétvégén és ünnepnapokon: 11:00-16:00
Tanítási szünetben: minden nap: 10:00-14:00

Alpakasimogatás: minden nap 10:00-12:00
Dámszarvas simogatás: minden nap 12:00-14:00
Vaddisznók etetése: minden nap 11:00

Marcia Bábszínház:
A Holnemvolt Parkban működő Marica Bábszínházban napról-napra más csodás bábelőadások várják az apróságokat.
Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon: 11:00, 13:00 és 14:00 órai kezdettel: Marica Bábszínház előadása (3 zseton/fő), ezen kívül: Csütörtöktől vasárnapig és ünnepnapokon nyitva tartási időben folyamatosan: Marica Interaktív Bábszínháza (2 zseton/fő)

A többi játéküzem működési ideje igazodik a Holnemvolt Park nyitva tartásához, a játékok utolsó indulási időpontja a Holnemvolt Park zárása előtt 30 perccel.

Időjárási viszonyok illetve az állatok hangulatának függvényében előfordulhat a programok időszakos vagy teljes felfüggesztése, illetve a játéküzemek időszakos vagy teljes leállítása.

Cím:  1146, Budapest, Állatkerti krt. 14-16.

Category: Hírek, Itt jártunk mi

Március 26-án nyit a Holnemvolt Park

Posted on by 0 comment

Holnemvolt2

Március 26-án csütörtökön délben ismét megnyitja kapuit a Holnemvolt Park. A régi Vidámpark helyén található Holnemvolt Parkban fel lehet majd ülni a patinás régi, és az újonnan felállított játékokra egyaránt.

A játékok üzembe helyezése és elindítása mellett rengeteg „állatos” látnivalót is kínál majd a Holnemvolt Park mindjárt a szezonkezdet napján. Az elmúlt napokban, hetekben ugyanis több aranyos kisállat is született ebben a zónában. Az állatsimogatóban például megszámlálhatatlan sok gida és bárány cseperedik, de az alpakáknál, a gyimesi rackáknál és a négyszarvú juhoknál is nemrégiben volt gyermekáldás.

IMG_20140731_120614

A Holnemvolt Parkba a belépő: 500 Ft/fő

A belépőjeggyel minden állat, valamint a kiállítás megtekinthetők, és a játszóterekre is be lehet menni. A további attrakciók és játéküzemek azonban már zsetonokkal vagy külön jeggyel vehetők igénybe. Egy zseton 200 Ft.  Azt, hogy melyik játék mennyi zsetonba kerül, itt tudjátok elolvasni.

IMG_20140731_110237

Cím: 1146 Budapest, Állatkerti krt

Weboldal: http://www.zoobudapest.com/pannonpark/hirek

Category: Hírek | Tags:

Március 14-én nyit a Tarzan Park

Posted on by 0 comment

IMG_20130721_154021

A téli leállás után, március 14-én szombaton újra megnyitja kapuit a Tarzan Park!

Az Újpesten található 2 hektáros területen elterülő szabadtéri játékbirodalom nagy kedvence a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A rengeteg játéklehetőség mellett büfé,mosdók, csomagmegőrző, baba-mama szoba várja itt a családokat.

A Tarzan Park területén rengeteg játék várja a gyerekeket:

Tarzan

 

A belépőjegyek 4 órás bent tartózkodásra szólnak.

A belépők árai:

gyerekjegy 1850 Ft ( 3-14 éves korig)

felnőttjegy 1450 Ft

3 éves kor alatt ingyenes a belépés!

Szerdánként 1 megváltott gyerekbelépő mellé 1 felnőtt kísérő jegye ingyenes.

Zárás előtt 2 órával az aznapi jegy féláron kapható.

IMG_20130721_154218

Nyitva tartási idő:

Márciusban 10-től 17 óráig.

Bővebb információ: http://tarzanpark.hu/

Category: Hírek | Tags: