Category Archives: 2018.12.15-i gyerekprogramok

Adventi hangulatban búcsúzik a Future Park

Posted on by 0 comment

Már csak december végéig látható az Andrássy Élményközpontban a világ egyig legizgalmasabb virtuális játszótere, az év utolsó hónapjára adventi hangulatba öltözött Future Park. A japán szakemberek által megálmodott interaktív tér az elmúlt fél év alatt több mint 150 ezer látogatót vonzott. Az Andrássy Élményközpont pedig már 2019-re tervez, egy, az elmúlt évtized legnagyobb kasszasikerű filmjének kiállítását várhatjuk februártól.

Már csak egy hónapig élvezhetik kicsik és nagyok a világ egyik legizgalmasabb „játszóterét”, melyben olyan kreatív élményekkel gazdagodnak a látogatók, melyek során az egyéni kreatív tevékenységeket közös kreatív alkotássá tudják átalakítani.  A nemzetközi bemutatkozások után immár Magyarországon is nagy sikert aratott Future Park a hátralévő pár hétben karácsonyi hangulatban búcsúzik a vendégektől. „ A japán fejlesztők  – látva a nagy sikerét a budapesti helyszínnek” – hozzájárultak, hogy az eredeti animációk helyett karácsonyi látványvilág fogadja decemberben a látogatókat” – mesélte az Andrássy Élményparkot megálmodó TulipánTündér produkció vezetője, Illés Gabriella. „S bár a szerződésünk a Future Parkra lejár, az Andrássy Élményközpont természetesen újabb élményeket tartogat az elkövetkezőkben is. Februárban egy olyan, úgynevezett „blockbuster”, azaz bombasiker mozifilm kiállítás szerződésének finisében állunk, ami bizonyára sokaknak jelentett felejthetetlen élményt” – mondta sokat sejtetve a producer. „Az biztos, hogy az elmúlt fél év alatt az Andrássy Élményközpont bekerült a köztudatba és azt látjuk, hogy szükség van egy olyan helyre, mely folyamatos befogadó teret biztosít a világban szerte nagy érdeklődést keltő tudományos, ismeretterjesztő, szórakoztató, interaktív kiállításoknak” – tette hozzá Illés Gabriella. “Külön öröm, hogy számos színész tv-s személyiség is ellátogatott hozzánk, úgy mint Stohl András, Szabó Győző vagy Ördög Nóra a gyermekeivel, de járt itt Radics Gigi, Iszak Eszti, Dukai Regina is, akik örömmel posztoltak közösségi oldalaikon az Élményközpontról.”

Weboldal: https://www.andrassyelmenykozpont.hu

Varázslatos karácsonyi programok a Müpában

Posted on by 0 comment

A karácsony közeledtével a már megszokott családi- és ifjúsági programok mellett az ünnepi hangulatot megidéző produkciók is várják a kicsit és nagyokat a Müpában. A Magyar Állami Népi Együttes a betlehemezés hagyományát eleveníti fel, de lesz zenélős-mesélős Kolompos koncert, bemutatja új lemezét Korpás Éva, interaktív folklórmesével készül a Bahorka Társulat, a Firkin pedig életkortól függetlenül mindenkit táncra perdít. 

A Magyar Állami Népi Együttes az egyik legrégebbi magyar ünnepi népszokást hozza el a hangversenyterem színpadára. A Csodaváró betlehemes a népi hagyományból eredő játékokból, szokásokból, a kis Jézus születését üdvözlő keresztény tradícióból, valamint az e naphoz köthető mesés, csodás történetekből épül fel. Az évad együttese egy hét képből összeálló adventi táncjáték keretében mutatja be szenteste napját, a kora hajnaltól késő estig zajló örömteli pillanatait élhetik át, a hótündérek hajnali hóvarázslásától, a hóemberek titkos találkozóján és a karácsonyi mézillatú, mágikus ételek elkészítésén át egészen a karácsonyfa-állítás és díszítés meghitt ceremóniájáig.

A Müpa Sátorban december 8-tól minden hétvégén délelőtt és kora délután a gyerekeké a porond. A Recirquel Újcirkusz Társulat új produkciója, a téli mesevilágot varázsló Kristály mellett a karácsonyi népszokásoktól az ír csűrdöngölőkig számos program várja a kicsiket és nagyokat.

A harminc évvel ezelőtt alakult Kolompos Együttes egy zenélős-mesélős óvodai fellépés után lépett elő úgymond a népszokások és gyerekműsorok szinonimájává. Céljuk nem más, mint megismertetni és megszerettetni a gyerekekkel a magyar népzenét, a néptáncot, a régi népszokásokat. Kiskarácsony-nagykarácsony című műsorukban a szeretet ünnepéhez kapcsolódó rítusokat és szokásokat elevenítik fel, a tőlük megszokott sok muzsikával és énekkel tűzdelt játékos formában.

Korpás Éva és zenekara idén májusban jelentette meg legújabb, Libidardiom címre hallgató gyereklemezét. A dalok különleges hangszerelésének köszönhetően közelebb viszi az autentikus világzenét a mai gyerekek „pörgősebb” műfajokhoz szokott füléhez. Az új lemez nótái mellett persze is lesznek moldvai, gyimesi, somogyi népdalokat, de a hazai tájak dallamai, a csallóközi és zoboralji énekek sem hiányoztak a színes csokorból.

A kelta rockzenéjükről ismert Firkin együttes új kategóriát vezetett be a Müpa programján: a matinérockot. A zenekar küldetése, hogy „gyógy-írt” kínáljon testnek és léleknek, vidámságkúrát minden generációnak, így örömmel vállalták a kihívást, hogy a legkritikusabb közönségnek, a gyerekeknek állítsanak össze egy műsort. A koncerten a kicsik megismerhetik – természetesen a nekik megfelelő környezetben és időben – a szülők kedvenc zenekarát, megtartva a felnőttek szórakozását is garantáló összetéveszthetetlen stílust és hangulatot. Az együttes, ahogyan mindig, most is apait-anyait belead majd, hogy az izgalmas rockmatinén gyerekek és szüleik együtt rophassák az ír csűrdöngölőket.

A Bahorka Társulat Téli meséjében a legapróbbak is megtudhatják, mit csináltak a leányok Borbála napján, mit játszottak a lányok és legények a fonóban, hogyan készül Luca napján a gombóc, hogyan lehet boszorkányokat látni, milyen alakok a betlehemesek és a regősök. Sőt, ők maguk is a zenével, énekkel, tánccal és mesével tűzdelt előadás részévé válhatnak!

Magyar Állami Népi Együttes: Csodaváró betlehemes

  1. december 21-22. 18:00-19:15 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködik: a Budapesti Énekes Iskola Kórusa (művészeti vezető: Bubnó Tamás, Mezei János)

Alkotók: Pál István Szalonna – zenei szerkesztő, zeneszerző; Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Mihályi Gábor – koreográfusok; Michah Gábor – jelmez; Cziegler Balázs – díszlet; Varga Vince – animáció; Vida Zoltán – fény; Kocsis Rozi – dramaturg; Radics Ferenc – zenekarvezető; Kökény Richárd – tánckarvezető; Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Ágfalvi György – tánckari asszisztensek; Pál István Szalonna – művészeti vezető; Mihályi Gábor – rendező-koreográfus, együttesvezető

További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/magyar-allami-nepi-egyuttes-csodavaro-betlehemes-bemutato-2018-12-21_18-00-bbnh

Kolompos

  1. december 15. 11:00 Müpa Sátor

További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/kolompos-2018-12-15_11-00-mupa-sator

Korpás Éva: Libidaridom

  1. december 15. 15:00 Müpa Sátor

Közreműködő: Sipos Dávid – fúvós hangszerek; Madarász András – gitár, billentyűs hangszerek; Lelkes Tibor – nagybőgő; Varju Attila – dob

További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/korpas-eva-libidaridom-2018-12-15_15-00-mupa-sator

Firkin Family

  1. december 16. 11:00 Müpa Sátor

Firkin Family: Kovács-Nemes Andor – ének; Virág Lili – hegedű; Péter János – fuvola; Kárpáti Balázs – gitár;  Szuna Péter – basszusgitár; Juhász Róbert – dob

További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/firkin-family-2018-12-16_11-00-mupa-sator

Bahorka Társulat: Téli mese

  1. december 16. 15:00 Müpa Sátor

Zenészek: ifj. Csoóri Sándor, Gárgyán Zoltán, Szabó Csobán Gergő

Közreműködők:  Balogh Melinda, Kasza Lili – ének, mese, tánc; Utasi Péter – mese, tánc

További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/bahorka-tarsulat-teli-mese-2018-12-16_15-00-mupa-sator

 Recirquel Újcirkusz Társulat: Kristály

Téli újcirkusz-mese

  1. december 8-9. 11:00- 12:00; 15:00-16:00
  2. december 26-31. 11:00- 12:00; 15:00-16:00

Müpa Sátor

További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/recirquel-ujcirkusz-tarsulat-kristaly-2018-12-08_11-00-mupa-sator

Jégpálya
2018. december 2. – 2019. január 27.

Ez a tél sem múlhat el korcsolyázás nélkül: a Müpa mellett újra közel 350 négyzetméteres jégpályával várjuk látogatóinkat, ahol egyszerre akár 80-an is élvezhetik a jeges örömöket, méghozzá a Müpa Rádió Easy és Symphony csatornájának zenei aláfestésével.

Akik kimerültek a nagy korcsolyázásban, a jégpálya melletti fűtött büfében igazi téli ínyencségekkel, például forralt borral és forró csokival töltődhetnek fel.

Kicsi Mimi karácsonya könyvbemutató

Posted on by 0 comment

Kicsi Mimi rajongók figyelem! December 15-én 14 órától Tamás Zsuzsa és Horváth Ildi karácsonyra való hangolódásként meseolvasással, mézeskaláccsal, finom teával és nyuszifül készítéssel várja a kisebbeket az Örkény István könyvesboltban a Kicsi Mimi-sorozat legújabb része, a Kicsi Mimi karácsonya apropóján!

Cím: Örkény István könyvesbolt
1137 Budapest, Szent István körút 26.

FB esemény: https://www.facebook.com/events/303157417203221/

Karácsonyi Kolibri Matiné

Posted on by 0 comment

December 15-én, szombaton 11-13 óra között rendezik meg a Karácsonyi Kolibri Matinét.

Hogy mivel vár a Kolibri Kiadó benneteket?

– egyszeri és megismételhetetlen felolvasószínházzal mutatkozik be A Grincs, aki megpróbálja ellopni a karácsonyt – a Katona József Színházművészeinek – Kiss Eszter és Ujlaki Dénes – előadása

– megtudhatjátok, milyen egy igazi bátorságinduló, amitől garantáltan elmúlik a félelem – bemutatkozik Al Ghaoui Hesna Holli, a hős című könyve. A szerző a helyszínen dedikálja könyvét

– hallgassatok meg elképesztő világ körüli kalandokat – ismerjétek meg Fa Nándor: Kalandjaim a Föld körül című könyvét! A szerző a helyszínen dedikálja könyvét

– és ismerjétek meg a világ valóban legrosszabb gyerekeit…Lehet, hogy te is köztük vagy? – részleteket ad el David Walliams: A világ legrosszabb gyerekei című kötetéből Kiss Eszter és Ujlaki Dénes

– izgalmas kézműves foglalkozással is várunk benneteket, melyen egyszerűen elkészíthető meglepetéseket alkothattok a közeledő ünnepekre

A helyszínen – K:önyv és Bolt a Katonában – minden könyvet kedvezményesen vásárolhattok meg!

Helyszín Katona József Színház előcsarnok
Időpont: 2018. december 15. szombat 11-13 óráig
A programra a belépés ingyenes!

Építs velünk – LEGO® karácsonyfát

Posted on by 0 comment

Gyere és segíts megépíteni a több ezer LEGO® elemből álló karácsonyfát a Campona Bevásárlóközpont földszintjén. A fa megépítése után a díszek elkészítése is a kis építőkre várnak. A Karácsonyfa építés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Időpont: december 15 és 16-án 10-180óra között

Helyszín: Campona Bevásárlóközpont

FB esemény: https://www.facebook.com/events/536748843475680/

Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom

Posted on by 0 comment

„HULL A HÓ, HULL A HÓ, MESEBELI ÁLOM…” – hangszersimogató (fafúvós hangszerek)
a MÁV Szimfonikus Zenekar tagjainak közreműködésével

ZENE, JÁTÉK, ÖRÖM
Családi, zenés foglalkozás Szedlacsek Katalin zenepedagógussal

HANGSZERKÉSZÍTÉS
Kézműves foglalkozás Somody Beáta iparművész vezetésével

Időpont: december 15. szombat 17.00-18.30

Belépő: 1 300 Ft / fő / alkalom

Helyszín: Cserepesház. XIV. kerület, Vezér u. 28/b.

FB eseményhttps://www.facebook.com/events/752496675103315/

Grincs vadászat

Posted on by 0 comment

A december egyik legizgalmasabb programja!
Grincs vadászat !

Ragadj szivacslövőt, ments meg a télapót a Grincs karmai közül
és legyél te a karácsony sztárja!

Gyere és hiúsítsd meg a Grincs gonosz tervét.

Időpont: 2018. december 15. szombat 12.30-15.30

Helyszín: fóti Auchan áruházban Csupakaland Élménypark

FB eseményhttps://www.facebook.com/events/2193341134217365/

Meseváros

Posted on by 0 comment

Az Újpesti Karácsonyi Vásár mellett Meseváros várja hétvégente a gyerekeket.

 

Adventi Ünnep a Bazilikánál

Posted on by 0 comment

Európa 4.legjobbjának választott karácsonyi vására nyolcadszorra tér vissza a Bazilikához!

Gyere el te is ismerősökkel vagy családdal, hogy személyesen éljétek át, ahogy a Szent István tér egy 3D-s szabadtéri mozivá változik. Ebben az évben is négy nagy teljesítményű lézerprojektor vetíti majd a karácsonyi mesét a székesegyház homlokzatára.

Természetesen nem maradhatnak ki a gasztrocsemegék sem. Olyan kulináris meglepetések várunk, mint a sós kürtőskalács, a különböző ínycsiklandó fűszerezésű grillkolbászok, de lesz halas tematikájú ételpultunk, ahogy barbecue show is ausztrál marhával.

Gondoltunk az ételérzékenységgel küzdőkre is: különböző gluténmentes fogásokkal, vagy cukorbetegek számára is fogyasztható, alacsony glikémiás indexű forralt borral készülünk.

A környezettudatosság jegyében minden árusunk környezetbarát étkészlettel szolgálja fel fogásait, és természetesen a tér közepén álló impozáns karácsonyfa miatt sem kellett kivágni egy fenyőt sem. Ingyenesen, de csak 14 éven aluliaknak használható korcsolyapályánk egy volt áramot sem igényel, ugyanis speciális műanyagból készült, Hogy ez a jeges varázslat élményéből mennyire nem von le, azt az a gyerek is megtapasztalhatja, aki még nem korizott: pénteken 14.00 és 20.00 óra között, szombattól vasárnapig 10.00 – 18.00 óra között várjuk a kezdőket ingyenes oktatással.

A meséket idéző fényfüzérek alatt szabályosan sorakozó faházikókban kortárs alkotók kínálják portékáikat, és öltöztetik új köntösbe a hagyományos kézművességet.

Nyitva tartás 2018. november 23-tól 2018. január 1-ig:
Hétfő-péntek: 11:00 – 22:00
Szombat-vasárnap: 10:00 – 22:00

Kivéve:
December 24.: 10:00 – 14:00
2018. december 31. 10:00 – 18:00

Helyszín: Budapest, Szent István tér- Zrínyi utca
A vásár és a programok INGYEN látogathatók.
www.adventiunnep.hu

Bálna Advent

Posted on by 0 comment

A Bálna Advent Fesztivál idén is vár mindenkit 2018.12.01. és 2018.12.31. között a Bálna épületébe és annak nyitott hátsó teraszára. Ebben az évben is számos ingyenes programmal, Budapest legnagyobb ingyenes jégpályájával, kézműves étel és ital különlegességekkel lepünk meg, hogy a karácsonyi készülődés a lehető legjobb hangulatban teljen!

INGYENES jégkorcsolya pálya csodálatos környezetben, dunai panorámával
INGYENES zenei programok
Forralt bor és street food
Kézműves kiállítók
Interaktív játszóház a gyermekek részére
Elérhető étel és italárak
Egy óra ingyenes parkolás a Bálna mélygarázsában

Általános programok a HÉT MINDEN NAPJÁN nyitvatartási időben:
– ingyenes jégkorcsolya pálya csodálatos környezetben, dunai panorámával
– interaktív kézműves játszóház a gyermekek részére
– 18 órától Jég Disco DJ Téglával és kedvenc mai slágereinkkel

Interaktív kézműves játszóház a földszinten található 0.305. sz. helységben, mely a rendezvényre látogató gyermekes családok részére ingyenes. Játszóházban – forgalomtól függően – nyitvatartási időben 1-3 fő animátor várja a gyermekeket.

Az interaktív játszóház programjai:
– kézműves foglalkozások
– ajándék készítés
– gyermek programok

További aktuális programok:
12.01. szombat – NYITÓHÉTVÉGE

14:00-18:00 között Olah Marcell karácsonyi, valamint egyéb dalok – gitár és ének

12.02. vasárnap – NYITÓHÉTVÉGE

16:00-17:00 között Óriásbuborék és Tűzzsonglőr műsor

12.06. csütörtök

15:00 Mikulás a jégen ajándékot osztogat

 

Adventi varázslat a Corvin Plazában

Posted on by 0 comment

A Corvin Plaza – 1 szintjére beköltözik Karácsonyfalva, ahol szorgos manók, és angyali hangú énekesek hozzák el nekünk az év legszebb időszakát. Minden vasárnap lesz egy adventi kórus, akik karácsonyi dalokat fognak énekelni, és a közönséggel együtt gyújtják meg a soron következő adventi égőt. Első vasárnap, december 2-án 17-18-ig várja a látogatókat a Budapesti Showkórus. A további adventi vasárnapokon egészen december 23-ig, a legkülönlegesebb kórusokkal várják majd a látogatókat 17:00-18:00-ig.

December 5-6-án a Mikulás is ellátogat ide is és szaloncukrot oszt majd a gyerekeknek. Minden nap a manók várják Karácsonyfalván, hogy együtt készíthessenek díszeket kicsikkel és nagyokkal egyaránt. Az ingyenes gyerekfoglalkozás minden hétköznap 15-18-ig, szombat – vasárnap pedig 12-18-ig várja az érdeklődőket a Karácsonyfalva erre kialakított manózugában.

FB esemény: https://www.facebook.com/events/378438769575253/

Adventtől vízkeresztig a Nagytétényi Kastélyban

Posted on by 0 comment

Adventtől Vízkeresztig (2018.12.02- 2019.01.06.) időszakosan megnyitja kapuit a Nagytétényi Kastély és várja látogatóit többek között a már hagyománnyá vált karácsonyfa kiállítással, koncertekkel, közös gyertyagyújtással!

Megnyitó december 2-án. 11 órakor.

A teljes program elérhető itt: http://www.imm.hu/files/inlineattachments/ntt/Adventtol%20Vizkeresztig_e.pdf

Kiemelt programok:
December 2-január 6.
– Iparművészek karácsonyfáinak tárlata
– Művészeti szakiskolák és egyetemek kiállítása

December 8-9.
– Ünnepi divat hétvége

December 15-16.
– Sváb hétvége

December 22-23.
– Édes hétvége

Koncertek:
2018. december 2-án, 8-án, 15-én, és 22-én 17-18 óráig fellép:
Budafoki Mozart Zenekar
Nádasdy Kálmán Zeneiskola növendékei
Kis Amadeus Zenekar

Kakaó koncertek:
Minden vasárnap 11-12 óra között, nem csak gyerekeknek

Adventi gyertyagyújtás
Minden vasárnap 16 órától közös gyertyagyújtás

Egyéb programok:
iparművészeti piac
kézműves foglalkozások a művészeti iskolák irányításával
múzeumpedagógiai programok
tárlatvezetések

Nyitvatartás:
H-P 11-17 óráig
Szo-V 10-18 óráig

Jegyárak
– teljes árú felnőtt: 2 000 Ft
– kedvezményes (6-26 év és 62-70 év): 1 000 Ft
– családi jegy: 1-2 felnőtt és gyermek részére: 4 000 Ft
További kedvezmények: www.imm.hu/nagyteteny_advent2018

Virrantó adventi játszóház és adománygyűjtés

Posted on by 0 comment

Adventi játszóház 5-12 éves korosztály számára kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játékokkal, dal- és tánctanulással, kincskereséssel. A felajánlott könyv- és játékadományokat magyarországi nehéz körülmények között élő gyerekeknek, valamit délvidéki, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyar közösségeknek a VIRRANTÓ JÁTSZÓBUSZ-szal visszük el 2019. I. félévében. A pénzadományokkal útjainkat, és az ottani foglalkozások tartását segítik.

Cím: HÁLÓ Budapest, V. Semmelweis utca 4.
Időpont: 2018. december 1-2, 8-9, 15-16, 23. 10-18 óra között

A foglalkozásokat önkéntes munkában tanárok, tanítók, óvónők, népi játszóház vezetők és mediátorok, kids coachok tartják.
Együttműködő partner: Háló Kulturális Központ.

Advent a MINIVERSUMban

Posted on by 0 comment

Készüljünk együtt a karácsonyra a MINIVERSUM játszóházában! Fedezzétek fel minivilág óriási terepasztalain a kedves és meghitt karácsonyi jeleneteket, és gyertek el játszóházba, ahol karácsonyi zeneszó mellett együtt díszítjük fel a MINIVERSUM karácsonyfáját, és ti is készíthettek karácsonyi ajándékokat és díszeket otthonra!

Ha december 9-én jöttök, akkor 11 órakor a gyerekek kedvenc meseírójával, Bartos Erikával is találkozhattok, aki közönségtalálkozóján a „Brúnó Budapesten” című könyvéből mesél majd a gyerekeknek.

Ne feledjétek, hogy a téli időszámítás ideje alatt, délután 17 órától, minden félórában tíz percig éjszakai kivilágítás fényeiben pompázik a terepasztal. Ne hagyjátok ki ezt a varázslatos élményt!

Azoknak, akik szeretnék megtudni hogyan épült a Miniversum és kíváncsiak arra, hogyan működik a minivilág, a Kulisszák mögötti túrát is ajánljuk. A 40 perces programon az érvényes belépővel rendelkező látogatók vehetnek részt külön jegy megváltásával.

Programok az adventi készülődésre:

10:00 – 11:00 Kvízjáték

11:00 – 12:15 és 16:00 – 17:00 Kézműves foglalkozások

  • segítünk ajándékot készíteni a szeretteidnek
  • karácsonyi díszek készítése
  • díszítsük fel együtt a MINVERSUM karácsonyfáját
  • mézeskalács díszítés

13:00- 14:00   Digitális vonatozás iPaddel

14:00 – 15:30 Téli makettház építés és füvesítés*

* A foglalkozásokon a részvétel ingyenes, kivéve a „Téli makettház építés és füvesítés” programot. Itt a részvételhez 1100 Ft-ért megvásárolhatsz egy makettház csomagot, amit összeépítés után gyerekek hazavihetnek.

Cím: VI. kerület Andrássy út 12.

Weboldal: https://www.miniversum.hu/

Mikulás a Gozsdu Udvarban

Posted on by 0 comment

A Mikulás idén is elhozza kedvenc rénszarvasát, Rudolfot a Gozsdu Udvarba! December 6-án 17:00-19:00 között vidám, meglepetésekkel teli program várja a látogatókat. A karácsonyi időszak közeledtével a Gozsdu Udvar egésze ünnepi díszbe öltözik. November 30. és december 23. között különleges karácsonyi vásár és élményudvar is várja az érdeklődőket.

A rendezvények nyilvánosak és ingyenesek!

Az esemény Facebook oldalahttps://www.facebook.com/events/2222119191410413/

Bábadvent

Posted on by 0 comment

Advent szombatjain ingyenes bábelőadásokkal készülünk Jézus születésének megünneplésére a Magyar Bábjátékos Egyesület és a Párbeszéd Háza közös szervezésében!

A sorozat 4 éves kortól minden korosztálynak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól!

Időpontok:

Dec. 1. 16:00 Fabók Mancsi Bábszínháza: “Ha betér az Égi Király”

Dec. 8-án 11:00 Astra Bábegyüttes: Fiú születik

December 15. 11:00 Bábakalács Bábszínház: Nyiss kaput, angyal

Helyszín: Párbeszéd Háza (Budapest, 1085, Horánszky u. 20.)

Regisztráció az eseményre: a honlapon keresztül

Advent Óbudán

Posted on by 0 comment

Idén is felölti ünnepi pompáját a Fő tér és Szentlélek tér, ahol az Advent Óbudán 2018 nagyszabású rendezvénysorozat karácsonyi programjai meghittséget varázsolnak a karácsonyvárás időszakába. Zenei fellépők sora, gyermek programok, kézműves vásár, ízletes falatokat kínáló gasztrosétány, és ingyenes korcsolyapálya várja a látogatókat!

NOVEMBER 30. PÉNTEK

18.00 Az Advent Óbudán 2018. évi rendezvénysorozatot ünnepélyesen megnyitja Bús Balázs, Óbuda–Békásmegyer polgármestere
Korcsolyapálya-avatás: jégre lépnek Pavuk Patrícia és Pavuk Viktória tanítványai
19.00 Dresch Vonós Quartet
20.00 Fényfestmények

DECEMBER 1. SZOMBAT

18.00 Eastwing Group
20.00 Balogh Kálmán és Gipsy Cimbalom Band

DECEMBER 2. VASÁRNAP

15.00 Csintekerintő – Bognár Szilvia és zenekara
17.00 Kincső Néptáncegyüttes
18.00 Muzsikás Együttes

AZ ELSŐ ADVENTI GYERTYÁT MEGGYÚJTJA:
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere

DECEMBER 7. PÉNTEK

13.30 Zipernowsky Károly Általános Iskola
14.00 Andor Ilona Ének – Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola
14.30 Almáskert Óvoda
15.00 Gázgyári Óvoda
15.30 Ágoston Művészeti Óvoda
17.00 Kolompos Együttes Mikulás-napi koncertje
18.00 A Mikulás a Vitéz László bábjáték automatával érkezik
19.00 Orosz Zoltán és barátai
20.00 Fényfestmények

DECEMBER 8. SZOMBAT

15.00 Makám
16.00 Hírhozó Langaléta Garabonciások
17.00 MagyarVista Social Club
20.00 Romengo

DECEMBER 9. VASÁRNAP

15.00 Szalóki Ági koncert
17.00 A Széll Kulturális Egyesület és a Veres Péter Gimnázium néptánc műsora. Kísér: Téka Együttes
18.00 Korál-sziget

A MÁSODIK ADVENTI GYERTYÁT MEGGYÚJTJA:
Tarlós István, Budapest főpolgármestere

DECEMBER 14. PÉNTEK

14.00 Fodros Általános Iskola
14.30 Bárczi Géza Általános Iskola
15.00 Dr. Béres József Általános Iskola
16.00 A karácsonyfa-díszítő verseny eredményhirdetése
17.00 Három kívánság – a Bab Társulat óriásbábos előadása
18.00 Óbudai Népzenei Iskola
20.00 Nana Vortex
21.00 Fényfestmények

DECEMBER 15. SZOMBAT

14.00 Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény idős klubjainak műsora
16.00 Braunhaxler Dalkör
18.00 Csillag kórus és a Louisiana Double
20.00 Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák

DECEMBER 16. VASÁRNAP

15.00 Écsi Gyöngyi: Teremtésmese
17.00 Göncöl Néptáncegyüttes
18.00 Bolyki Soul&Gospel
A HARMADIK ADVENTI GYERTYÁT MEGGYÚJTJA:
Varga Mihály pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő

DECEMBER 21. PÉNTEK

14.00 Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
16.00 Ha betér az Égi Király – Fabók Mancsi Bábszínháza
17.00 Téli napforduló – Flame Flowers Tűzszínház
18.00 Takáts Eszter
20.00 Szirtes Edina Mókus
21.00 Fényfestmények

DECEMBER 22. SZOMBAT

15.00 Belvárosi Betyárok
17.00 Animus Csengettyű Együttes
18.00 Magustones – vonulós
20.00 Zuboly

DECEMBER 23. VASÁRNAP

15.00 Gryllus Vilmos – Karácsonyi angyalok
17.00 Szent Efrém férfikar
18.00 Kaláka
A NEGYEDIK ADVENTI GYERTYÁT MEGGYÚJTJA:
Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere

Weboldal: https://adventobudan.hu

Diótörő – Marika álma

Posted on by 0 comment

Diótörő – Marika álma – P.I. Csajkovszkij balettje nyomán a Tutta Forza Zenekar előadásában.

Belépő: 1000 Ft/fő

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/

Cím: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Advent a Ferencvárosban

Posted on by 0 comment

KARÁCSONYVÁRÓ A FERENC TÉREN
December 2., 09.00-18.00

Ferenc tér

LAKÓTELEPI KÖZÖSSÉGI KARÁCSONY
December 12-16.

József Attila-lakótelep
Hétköznap 15.00-20.00 óráig, hétvégén 10.00-20.00 óráig.
Valéria tér – Pöttyös utca – Dési utca kereszteződés
(a Tinódi Pékség előtti terület)

ÜNNEPÉLYES ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁSOK
December 2., 9., 16., 23.

József Attila-lakótelep – vasárnaponként 15.00
Valéria tér – Pöttyös utca – Dési utca kereszteződés
(a Tinódi Pékség előtti terület)

Belső-Ferencváros – vasárnaponként 16.30

December 2.
Dunamelléki Református Egyházkerület Székháza, Díszterem
Közreműködik: Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa

December 9.
Ferencváros Polgármesteri Hivatal, II. emeleti ülésterem
Közreműködnek:
Csillagkórus / Vezényel: Balogh Eszter
Ferencvárosi Művelődési Központ Női Kara / Vezényel: Lovas Gabriella
Szent Kereszt Templom Kórusa / Vezényelnek: Krzyzewsky Sándor és Zólyomi Árpád

December 16.
Dunamelléki Református Egyházkerület Székháza, Díszterem
„Ó fényességes szép hajnal..”
Közreműködik: Sebestyén Márta és Andrejszki Judit
A program, a FERUPE szervezésében kerül megrendezésre.

December 23.
Házasságkötő terem
Közreműködik: Albinoni Kamarazenekar
Ferenc tér – vasárnaponként 17.30

Weboldal: https://www.fmkportal.hu/

Hadtörténeti Múzeum szülinapi akciója

Posted on by 0 comment

A Hadtörténeti Múzeum 100. születésnapja alkalmából különleges akciót hirdetett:

2018. november 20- december 30. között a belépő csak 100 Ft/fő !

Nyitva tartás: Kedd – Vasárnap 9-17

Cím: 1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4