3. Állati Kölyöknap az AsiaCenterben

Posted on by 0 comment
Print Friendly, PDF & Email

Az AsiaCenter idén 3. alkalommal rendezi meg nagyszabású, ingyenes családi napját. Koncertet ad a New Level Empire és az Animal Cannibals, a gyerekek szórakoztatására pedig Ricsi Bohóc, az Apacuka Együttes, a Center Színház három kismalaca, valamint Lui bűvész lépnek színpadra. A gyerkőcöket a három kismalac kreatív játékra hívja, de a farkas is ott settenkedik majd, sőt állítólag interjút is ad.

A KANGA alapítvány jóvoltából még igazi, élő kismalackák is röfögnek majd a helyszínen, arra várva, hogy bárki megsimogassa őket. Jelen lesz még az “Állat és Ember” Állatvédő Egyesület yorkie fajtamentő akciócsoportja, illetve az Állatmentő Liga Alapítvány is, amely saját mentőautójával gurul majd be a helyszínre, hogy a kíváncsi látogatók beleshessenek a szervezet mindennapjainak működésébe.

A rendezvény folyamán sok játék, több mint háromszázezer forint összértékű nyeremény, vidám állatos kalandok és meglepetések várják a látogatókat.

Színpadi programok:

10.00 – Fittikém köszöntője
10.10 – Interjú a farkassal
10.30 – Apacuka zenekar koncert
11.30 – A három kismalac és a ViccesFarkas előadás
12.20 – Kvízjáték
13.30 – Ricsi Bohóc előadás
14.15 – Kvízjáték
14.30 – Lui bűvész mágikus show-ja
15.00 – Animal Cannibals koncert
16.00 – Kvízjáték
16.10 – Lui bűvésziskolája
16.30 – Interjú a farkassal
16.40 – Kvízjáték
17.15 – Fődíjsorsolás
17.30 – New Level Empire koncert

Időpont: 2019. május 18. 10:00 – 19:00
Helyszín: AsiaCenter Család- és Állatbarát Bevásárló- és Irodaközpont, Szentmihályi út 167-169.
Minden program ingyenes!

FB esemény: https://www.facebook.com/events/278583459719292

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.